Stein András

Szakember

Stein András

ECO konzulens, Férfikör vezető, Coach

Azokkal dolgozom, akik nem szeretnének tovább csak túlélni, alkalmazkodni vagy ugyanazokat a köröket futni, hanem készek őszintén ránézni arra, mi történik bennük.

Nem kell pontosan tudnod, mi a gond, vagy megfogalmaznod, min szeretnél dolgozni. Elég, ha érzed, hogy valami nem jó úgy, ahogy most van.

Sokan akkor érkeznek hozzám, amikor már érzik, hogy valami régóta nem működik. Lehet, hogy nehéz határt húzni, kimondani, amit valójában éreznek, megállni egy kapcsolatban vagy helyzetben, amely már rég nem szolgálja őket. Lehet, hogy kívülről minden rendben van, belül mégis feszültség, bizonytalanság vagy üresség van.

A közös munkában nem mondom meg, hogyan élj és nem ígérek gyors megoldásokat. Abban segítelek, hogy tisztábban lásd magad: a mintáidat, a félelmeidet, az erőforrásaidat és azt is, ahol eddig rendre eltávolodtál saját magadtól.

Fontos számomra, hogy ez egy megtartó, ugyanakkor egyenes folyamat legyen. Olyan tér, ahol lehet őszintén beszélni, megállni, kérdezni és akár szembenézni olyan dolgokkal is, amelyeket eddig könnyebb volt elkerülni. Nem siettetlek, de nem is hagylak benne a ködben.

Hiszem, hogy a tartós változás nem egy nagy felismeréstől történik, hanem attól, hogy újra és újra képes leszel kapcsolódni magadhoz és ebből a kapcsolatból másképp jelen lenni a saját életedben.

férfikörcoachingECO konzultáció
Időpontot kérek
A csapat