Az önismereti berkeken belül gyakran találkozunk a földelés fogalmával. De mit is jelent valójában, és miért lehet ennyire fontos a mindennapjainkban?
A földelés azt jelenti, hogy újra kapcsolatba kerülünk önmagunkkal, a testünkkel és a jelen pillanattal. Hogy nem sodornak el teljesen a gondolataink, a külső ingerek vagy az élet kihívásai, hanem képesek vagyunk visszatérni egy belső stabilitáshoz és nyugalomhoz.
Az önismereti úton különösen fontos, hogy legyen egy biztos alapunk. A felismerések önmagukban még nem hoznak változást; szükségünk van arra a belső megtartottságra, amely segít befogadni, megélni és beépíteni mindazt, amire rálátunk önmagunkban. A földelés tehát arra is szolgál, hogy ne csak értsük a folyamatainkat, hanem jelen is tudjunk lenni bennük.
Az ősz természetes módon hív erre a kapcsolódásra. A természet lassul, elenged, befelé fordul. A fák lehullajtják a leveleiket, miközben a gyökereik tovább dolgoznak a mélyben – emlékeztetve minket arra, hogy a növekedés sokszor csendben, belül kezdődik.
Ezen az alkalmon egy közös, vezetett beszélgetés során járjuk körül a földelés témáját. Megnézzük, mit jelent számunkra a jelenlét, hogyan vesszük észre, amikor kibillenünk az egyensúlyunkból, és milyen egyszerű gyakorlatokkal tudunk visszakapcsolódni önmagunkhoz a hétköznapokban.
Ezután elkészítjük saját zárt floráriumunkat.
A florárium egy apró, önfenntartó ökoszisztéma, amelyben minden rétegnek és minden apró részletnek szerepe van. A készítés folyamata önmagában is egy földelő gyakorlat: lelassít, a kezeink munkájára és az érzékeinkre irányítja a figyelmet, segít kilépni a gondolatok pörgéséből és megérkezni a jelenbe.
Ahogy rétegről rétegre építjük ezt a kis világot, mi magunk is kapcsolódhatunk a természet ritmusához. A florárium pedig nem egy egyszer elkészített tárgy, ami változatlan marad, hanem napról napra alakul, növekszik, reagál a környezetére. Éppen úgy, ahogyan mi is folyamatosan változunk, fejlődünk és új egyensúlyokat találunk az életünkben. Izgalmas figyelni ezt a finom folyamatot, és közben emlékezni arra, hogy a változás természetes része az életnek.
A hazavitt florárium így nemcsak egy különleges dísz és mini növény-univerzum lesz, hanem egy személyes emlékeztető is: arra, hogy a stabilitás nem azt jelenti, hogy semmi nem változik, hanem azt, hogy van egy belső alap, ami megtart a változások közben is.
Ha szeretnél ősszel egy kicsit megállni, kapcsolódni önmagadhoz, alkotni és feltöltődni egy támogató közösségben, szeretettel várunk A Föld ölelésében workshopon. 🌿
Mi vár Rád?
A nyitó beszélgetések és rövid, mindennapokba is beépíthető gyakorlatok után részletesen megismerjük az üvegbe zárt minikertek varázslatos világát: hogyan működnek, miért önfenntartók, mi történik odabent a növényekkel? (A hír igaz, a floráriumokat TÉNYLEG nem kell öntözni :D )
- Vezetett lépésekben, sok-sok ötlettel és támogatással elkészítitek a saját floráriumotokat: rétegezés, ültetés, dekorálás
- Minden alapanyagot: az üveget, a földkeveréket, a rétegezéshez szükséges kavicsokat, stb., a minőségi növényeket, mohákat és bájos díszítőelemeket is biztosítunk
- Kis meglepetéssel és gondozási útmutatóval térhetsz haza
- Közben pedig teával, frissítőkkel és finom falatokkal is kedveskedünk.
- Kerted Lelke Nevelde: egy utánkövető csoport, ahol szívesen várjuk a fotókat a cseperedésről, továbbá kérdezhetsz, fordulhatsz hozzánk a kiskerteddel kapcsolatosan
Nincs szükség tapasztalatra – csak gyere, és add át magad a közös alkotás örömének.
Választható lehetőségek:
Egyéni alkotás (1 florárium)
21.900 Ft / fő
Készítsd el saját floráriumodat, amit hazavihetsz vagy ajándékba adhatsz.
Közös élmény (2 florárium)
39.900 Ft / 2 fő
Gyertek ketten, baráttal, barátnővel, párral, szülővel, nagyszülővel, tesóval, gyerekkel, így kedvezőbb az ár és egy közös élménnyel is gazdagabbak lesztek!
Egymás mellett alkottok. Két külön kis világ, egy közös emlék.
Közös alkotás (1 florárium, együtt készítitek)
29.900 Ft / 2 fő
Egy közös florárium, amit együtt hoztok létre
Maximum 12 fős csoporttal dolgozunk, hogy nyugodt tempóban, figyelemmel tudjunk haladni.
Jelentkezz mielőbb, a helyek gyorsan telnek!

Vancsik Anna
ECO konzulens, Integrativ Érintésterápiás konzulens, Life coach, Gyerek-, kamasz-és ifjúsági coach, önismereti csoportvezető
Ányos Nóra
Kertészmérnök, kertterápiás munkatárs, ashtanga jógaoktató, Thai Yoga masszőr